Csak egy álom

7 óra lehetett. A nap, fényes sugarai nyílként hatoltak át a vékony, elefántcsont fehér függönyön. Mint ahogy Achilles hősiessége odaveszett egy nyílhegytől, úgy az én álomvilágom is elkezdte végét járni.

Egyszer csak hangos dübörgésre lettem figyelmes, amelyet a reggeli kóma miatt egy csorda vonulásának hittem. Hirtelen nagy félelem kerített hatalmába. Ösztönösen, meghökkenés nélkül magzatpózba vágtam magamat, azt mondogatva, mindjárt vége. A dübörgés egyre hangosabb és hangosabb lett, amikor hirtelen elapadt a hang forrása. Arra következtettem, hogy valami/valaki az ajtóm előtt van. Bármi is lehetett, nagyon be akart jutni hozzám. A vaskos ajtókeretből hirtelen kettő lett, amint a betolakodó próbálta felfeszíteni az ajtót, és sikerrel is járt. Elviselhetetlen csattanás után úgy döntöttem kipillantok jelenlegi helyzetemből.

Mint kiderült a fiam volt az, aki sikeresen addig húzta-vonta az ajtót, ameddig az ki nem szakadt az ajtókeretből. Már látta, hogy apja bármelyik pillanatban elkezdheti neki osztani az észt, de még mielőtt megtehettem volna, levegőért kapkodva adta át az üzenetet.

- Jó reggelt! Aaaa-anya szeretne veled beee-e-eszélni. Azt mmm-mm-mondja, hhh-hogy jó lenne, ha eeee-ee-elkezdenétek a felkészülést.- dadogta az ifjú titán, ki büszkén intézte hozzám szózatát, mintha maga Hermész állt volna előttem, bár ereje életkorához képest Héraklészhez hasonlította őt.

Ekkor teljesen kiábrándultam. Ahogy fáradt kék szemeimet dörzsöltem nagy gonddal, végig kellett gondolnom mi is történt az elmúlt egy percben. És akkor villámcsapásként ért a gondolat, hogy ma milyen nap van és hogy mire is kell felkészülni pontosan.

- Rendben te kis Furkász. Amilyen sebesen hoztad e hírt, úgy vigyed a válaszomat is. 5 perc múlva készen leszek, és indulok a konyhába. - mormogtam az orrom alatt, amelyet utólag végiggondolva érthetetlenül mondtam el, azonban úgy látszott, hogy a hírnök tudta mi volt az üzenet. Úgy kiviharzott, hogy mást nem hagyott a szobában, csak szelet.

Dermesztően hideg volt a szobában, amely elég tágas volt egy átlagos hálóhoz képest. A falakat híres boszorkák és varázslók portréi díszítették. Azok a napsugarak, amelyek a mai reggelen felébresztettek irtózatos rémálmomból már semmivé lettek. Kinéztem az ablakon, és sajnos viharra állott. Kikászálódtam az ágyamból, felvéve szőrmés mamuszomat, amely a melegség egyetlen forrása volt, ugyanis nyár végéhez képest egész korán beköszöntött az ősz. Amint felálltam majdnem vissza is zuhantam ágyam simogató kebleibe. Az egyetlen dolog, ami ettől visszatartott, az íróasztalom volt. Az esést megelőzve sikerült belekapaszkodnom annyira erősen, hogy megtartsa testsúlyom.

Elbicegtem a fürdőszobáig, ami elég világos volt önmagában annak ellenére, hogy semmilyen fajta ablakot nem tartalmazott. Belépve megtapasztaltam azt, ami keveseknek adatott meg. Azt az érzést, amelyet nem lehet szavakkal kifejezni, annyira szívmelengető, boldog, mégis távolságtartó és hideg.

Amint készen voltam a reggeli 3 perces teendőimmel, dörgésszerűen éreztem, hogy az éhség gyomorcsavaró érzése úrrá lesz rajtam. A konyhába érve édes fekete rózsám, és az én kis félistenem fogadtak. Perszeusz isteni éhséggel fogott hozzá, akár az ambróziát is helyettesítő reggelijének.
Az ételre rápillantva a gyomrom majdnem kiugrott a helyéről, hadd kóstolhassa meg azt, amit egyelőre a szájam megtagadott tőle.

- Jó reggelt szívem! Csináltam Neked is eleget, ha szeretnél! Csinálnám légy szíves nekem egy kis kávét?- mondta, miközben a reggeli készítés utolsó fázisába ért.

- Persze, azonnal. A szokásosat szeretnéd?- kérdeztem Pandórai kíváncsisággal.

- MMHM - hümmögte, és bólogatta a parancsra szólító választ.

Miközben készítettem kedvenc kávéját, ami egy azték chilis kávévolt, egy csöppnyi tömör vaníliával, csillagánizzsal és tejjel.

- Össze kell pakolnunk egy-két dolgot a szobájából, holnap ugyanis kezdődik az iskola. Remélem, tudod, mik azok a dolgok, amiket le kell vinni a pincébe.

- Persze. Sajnálom, hogy eddig nem pakoltam össze a dolgaimat a szobájából.

- Semmi baj, de ne feledd, hogy az oktatási csomag, amit rendeltünk, már meg is érkezett. Sajnos egyelőre nem fér el a szobában, így jó lenne, ha minél hamarabb kipakolnád.

- Merlin szakállára, mekkora ez a csomag?

- Elképesztően nagy. Kb. egy 5X5 méteres szett, amit még össze is kell rakni. Legalább nem kell majd minden reggel 5:30-kor kelnie, hogy suliba induljon, nem úgy, ahogy nekünk kellett. Sokkal könnyebb dolga van neki.

- Jaaaj, ne mondogasd már légy szíves ezt folyamatosan anyaaaa !!! - nyögte Perszeusz

- Anyádnak pedig igaza van. Nekünk ugyanúgy be kellett járni, nem volt mese. Jegyzetelnünk kellett, hosszú fogalmazásokat írni, és a mindennapi folyamatos csesztetéssel is foglalkoznunk kellett.

- Neked pedig csak annyi a dolgod, hogy belépsz, és figyelsz. Ráadásul, ahogy néztem, a csomagban a legújabb neurotechnológiás rendszer van, így tényleg olyan, mintha ott ülnél a teremben.

- Akkor miéééért kell bemennünk az első napooon? - kérdezte szenvedő stílusban

- Ugyanis az első nap mindenkiről csinálnak fényképet, amiből elkészítik az egyedileg tervezett avatárjaitokat. Ráadásul nem rossz, ha először nem képernyőn keresztül, hanem élőben találkozol azzal a tanárral, aki végig fog Téged kísérni iskolás éveiden keresztül.

- Nem tudom, milyen lehet ez az iskola, de már várom. Ha meg nem tetszik annyira, akkor is fogok majd valamilyen motivációt találni, hogy mindig a legjobb legyek!- kiáltott fel, felugorva az asztalra.

- Ez a hozzáállás igen csodálatra méltó fiam! - mondtam neki egy nagy mosollyal az arcomon.

A reggelimet elfogyasztva felsiettem Perszeusz szobájába, hogy nekikezdjek annak, ami minden halhatatlan és halandó legrosszabb rémálma volt. Elkezdtem selejtezni, és átkutatni az emlékeimet.
Elkezdtem tehát nagy művemet, és rátaláltam egy (AZ egyik legkedveltebb) emlékemre, ami egy laptop formáját öltötte. Ébenfekete külseje és billentyűzete csakúgy megbabonázott, ahogy azt 27 évvel ezelőtt tette velem abban a kisboltban, ahol gazdáját találta meg bennem a laptop. Ez ugyanis nem olyan volt, mint a többi, mesélte nekem az egyik eladó. Bárkinek mutatta eddig, semmit nem csinált. Amint hozzáértem, úgy fénylett akár a Hold az éjszakai sötétségben. Onnantól tudtam, hogy megtaláltam az egyetlen eszközt, ami csak nekem fogadott szót. Véletlen, hogy pont azon a napon ismerkedtem meg az én Egyetlenemmel.

Azonban, ami egyszer meg lett teremtve és élő, előbb vagy utóbb, de meg kell halnia. Így történt ez a laptoppal is. Halála órájában egy elköszönő animációt játszott le nekem. Ekkor tudatosult bennem, mit is vesztettem el. 2021-ben történt ez, miután leérettségizem. Akkoriban a laptopok ilyen halandók voltak. Mementóként őriztem, de ideje végre megválnom tőle. Amint felemeltem azzal a szándékkal, hogy átrakjam a ’LOM’ nevezetű zsákba, fekete, vízszerű anyag kezdett el belőle szivárogni. Olyan volt, mintha sírt volna, mégis volt szívem megválni tőle.

Egy méretes dobozban kutakodva megtaláltam a tablóképemet. Ekkor a szobába betoppant a semmiből a Perszeusz.

- Mi ez apa?- kérdezte különösen nagy kíváncsisággal

- Ez a tablóképem. Ezen szerepelnek azok az emberek, akik tanítottak, és akikkel együtttöltöttem 12 iskolai évet. Ez egy nagyon kedves emlékem 2021-ből.- sóhajtva meséltem neki, elfojtva minden érzelmemet, ugyanis legszívesebben sírtam volna.

A képet körülbelül öt perc nézegetés után megfordította zavarodottan, és kérdezte:

- Mi ez a háttér? Mintha a YouTube-on láttam volna valamit erről…

- Gondolom ha azt mondom Google Meet nem mondok vele sokat. Az utolsó tanévemben rajtunk kísérletezték ki, milyen hatással volt a diákokra az otthoni tanulás. Ez volt az akkori oktatási felület, nem olyan modern felszerelés, mint ami neked lesz. - Próbáltam elmagyarázni neki működési mechanizmusát, de oly kerek szemekkel nézett rám, mint én, mikor annak idején anyáék a magnókazettáról, a ZX Spektrum - ról és a Commodore 64-ről beszéltek.

- Ééé- és azelőtt annak idején miért nem találkoztatok és tanultatok a digitális térben? Ahogy hallottam, nekünk a földrajzórákat a világ különböző helyein fogják megtartani, tornaórán versenyt fogunk futni egy gepárddal, háztartásóráinkat pedig maga Jamie Olivér fogja tartani!

- Tudod, „a mi időnkben” nem volt ilyen fejlett a technológia, mint ma. Ráadásul minden egyes ország a saját igényeire, patriotizmusára koncentrált. Szerencse, hogy a III. Világháború után az emberiség fennmaradó része rájött, hogy egymás segítését mindig előbbre kell helyezni. Valamint, hogy nem a fegyverfejlesztés, hanem a fiatalság nevelése a legfontosabb. - akkor eszembe jutott, hogy Jamie Olivert említette háztartástan tanárnak.

- Mi történt Gordon Ramsey-vel?- kérdeztem tőle

– Sajnos odaégett a Pokol Konyhájában, amikor az egyik chef tanoncnak segített, ezért helyettesítőt fogunk kapni.
- Oh…

Letette a képet, és kisétált a szobából. Ekkor én szintén úgy döntöttem, hogy követem őt.
Egy súlyos dobozt megemelve kibicegtem a helységből. Megpróbáltam lesétálni a lépcsőn, azonban megbotlottam, és egy erős rezgő érzés kíséretében, megkezdtem 99 lépcsős zuhanásomat…

Hirtelen teljes nyugalom vette át a félelem és fájdalom helyét. Nem tudtam mi történik. Valószínűleg fekvő helyzetben lehettem. Ekkor éreztem a takaróm simogató szövetét, amint hozzáfeszül bőrömhöz. A szívemből csavart legszomorúbb könny jelent meg a jobb szemem sarkánál, ahogy fejem vízszintes helyzetben volt.


Csak egy álom volt….