Néha elképzelem, milyen lesz a jövő oktatása.
Vajon ilyenféle, vagy ennek folytatása?
Belegondolni is nehéz, és hallatszik a Jövő kacagása.

Kacag rajtam, és azon, hogy nem tudom mire számítsak,
mert csak azokat az időket ismerem, amelyek már elmúltak,
hiszen az emberek a múltból indultak.

Én pedig most a Jövő nevetésének dacára
hallgatok a lelkem szavára,
amely megsúgja, hogy engedjem a képzeletem útjára.

Szerintem később, segít majd a technika,
a diákok szórakoztatására, ez is remek taktika.
Örülhetnek, hogy Náluk ez is bevált praktika.

Ha valakinek nem megy majd a tanulás,
fülében megy majd egy halk dúdolás,
amely segít megérteni az anyagot.

S miután a dúdolás halk hangja elhal,
agyában puha, csöndes koppanással,
leérkezik a tudás maga.

Aztán, ha egy tanár beteg,
egy roboté a felügyelet,
ki gondját viseli a gyermeknek.

A padokon gépek sorakoznak,
de azért az emberek is okosodnak,
s fejlesztik a tanítást.

A gyerekek kerülnek középpontba,
akik áradoznak a telefonba,
hogy nem is rossz az iskola.

Talán így élnek ők száz év múlva,
de tévedhetek ember módra,
hisz tévedni emberi dolog.

Bárhogy lesz is, csak a Jövő tudja,
mert nála van annak kulcsa,
ami lesz majd egy évszázad múlva,
s ez így van jól.