Csendben vagy, unatkozol,
A gép előtt ülve pötyögsz.
Ez folyik már évek óta.
De vajon mi van e mögött?

Öt éve már, hogy a járvány miatt bezárt minden,
Azóta mindenki otthon kuksol.
Várod, hogy a boltok, a suli végre kinyisson,
Hogy végre elszabadulhass hazulról.

Mert ez így roppant uncsi,
De nem csak uncsi, hanem frusztráló.
Elvégre minden online van,
Így otthon ül az összes tesó.

Reggel nyolctól megy a suli,
A többieket messengeren korrepetálod,
Órákon meg azon törpölsz,
Hogyan tüntethetnéd el a családod?

Hiszen hangosak és gyerekesek,
Csak akkor keresnek, ha valami kell:
Kölcsön laptop, kölcsön egér,
Vagy, mert megint elment az internet.

Mindenkit beszippantott az online világ.
Álló nap a gép előtt ülsz.
Online-matek, online-szolfézs,
Ha csak egy személyes csevejt folytattál már örülsz.

De kivel beszélgess, ha nincs ott senki,
Kivéve a családot?
A karantén miatt eltűntek a barátok,
Nagyi sincs ott, hiszen „vigyáztok”,
És milyen így az élet?
Magányos.

Persze megvan az előnye is
Ennek az online létnek.
Anya nem piszkálhat állandóan, hogy:
„Hagyd már ott azt a fránya gépet!”
Nem mondhatják, hogy túl sokat kockulsz,
Mert ez most a kötelességed.

Online vannak az órák, a házi Word-ben,
Vásárolni is csak online lehet.
Ennyi gépezés után a szabadidődben
Inkább a kezedbe veszel egy könyvet.
Bármit, csak ne lássad a gépet.

Hiszen fáj a nyakad, ég a szemed
A monitor folytonos bámulásától.
Folyton ott ülsz, órákat veszel,
Mégis fogalmad sincs a tananyagról.

Nincs, ami hajtson,
A tanárra is alig figyelsz.
Minek azt, ha a dolgozatot
A Wikipédiáról is kinézheted?

Nincs itt semmi kihívás,
Semmi új a nap alatt.
Az egyetlen célod,
Hogy túléld a családodat.

Eleged van, torkig vagy.
Mennél el bárhova.
Esténként azért imádkozol:
Csak nyisson ki az iskola!

De hogy ez mikor jön el?
Előreláthatólag soha,
Noha a fejesek azt harsogják:
Mindent kinyitunk két hét múlva!

És te ebben kételkedsz,
Hiszen ezt hallgatod évek óta.
De ezúttal csoda történik:
Tényleg kinyit az iskola!

Tűkön ülve várod a két hét múlvát,
De a lelked mélyén parázol,
Mert fogalmad sincs, hogy hozz be
Öt évnyi lemaradást fizikából.

Aztán végül arra jutsz,
A tanár biztos elnéző lesz.
Hiszen az elmaradásokra
Mindenki részéről számítani lehet.

És persze ez ökörség,
Csak hitegeted magadat,
De inkább ez, minthogy a tankönyvet böngészve
Éjszaka is fennmaradj.

Végül eljön a nagy nap,
A szíved hevesen dobog,
A tükör előtt azon töprengsz,
Nem gáz-e, hogy a hajadat
Még mindig lófarokban hordod.

Elvégre most fontos a kinézeted.
Hiszen ez egy új lehetőség.
Lehet, tisztalapot indíthatsz,
És ezt elhalasztani felelőtlenség.

Reméled, hogy mindenki
Elfelejtette a kínos sztorikat,
És a szünetben nem az lesz a téma:
„Emlékszel, amikor nyilvánosan túrtad az orrodat?”

Kicsíped magad azért is,
Mert végre van hova.
Évek óta pizsamában ülsz,
És most előkerülhet a szoknya.

Sminkelés közben öltözöl,
Háromszor fésülködsz.
Egy hajszálad sem állhat rosszul.
Szinte a vörös-szőnyegre készülődsz.

Pedig ez csak az iskola,
Nem az Oscar-gála,
Mintha nem is suliba mennél,
Hanem bálba.
De nem baj!
Most mindenki ezt csinálja.

Kiszállva a kocsiból
Nem tévedsz nagyot.
Puccba vágott diákok
Rohangásznak legott.

És hogy hol az osztályod?
Jó kérdés, nem ismered fel őket.
Régóta nem láttátok egymást,
És ők azóta megnőttek.

Aztán persze meglesznek.
Ők a hangos csapat ott hátul.
Öt perce sincsenek itt,
És már mindenki rájuk bámul.

Odaérve lepacsiztok,
Megölelgetnek a lányok.
Mintha nem is lett volna ez az öt év,
A beszélgetést úgy folytatjátok.

Mindenki vidám, örültök egymásnak,
Hosszan megy a sztorizgatás.
Mindenki emlékszik mindenre.
Tisztalap? Ugyan már…

Te pedig boldog vagy,
Rend a lelke mindennek,
És átgondolva az elmúlt éveket arra jutsz:
Tényleg az iskolában a helye a gyereknek.