Vártalak kártalan életért esdekelve.
Bágyadtan, fáradtan, reményt hagyva elkenődtem,
De jöttél s kilöktél álmaim bús medréből,
Néztem, majd kiléptem a vak sötétségből.

Új izgalmak bizalmat szavaztak lényem megannyi részének.
Itt a tavasz, nincs már panasz, csupán izgalmak legénysége.
Könnyem csordul, bánat koldul, szükség nincs rá többé nékem.
Kacagok, haladok az ösvényen, nyitott ajtó felé lépek.

Hol a szégyen? Hol a méreg? Eltűnt minden, ami kéreg,
Leszedték már véges-végre, szabad lettem;ennyit kértem.
Vidám arcok, gyógyult karcok, semmivé lett kínzó férgek,
Tehetségek, mind rejt szépet, nem feledik, mi az élet.

Csak a tied, csak te éled, vándorolhatsz minden percben
Alakítod, csavarintod, s elérsz minden bújó lelket.
Figyelnek rád, támogatnak, látnak téged, nem tagadhatsz!
Sajátod vagy, nehogy görcsölj! A poharad inkább töltsd föl!

Életerőt rakjál belé, már nem elég az a kevés...
Itt vagy, végre, támogatva, okulj arról, mit csak adnak,
Szenvedésnek helye itt nincs, minden ember egy fénylő kincs.
Lelked boldog, ez a lényeg, ez a célom amíg élek!