Csak két éretlen gyerek vagyunk,
Egyszer - tudjuk - úgy is meghalunk.
Addig szeretjük egymást amíg lehet
És én mindvégig fogom majd a kezed.
Átadni ezt nem tudjuk, reméljük
A másikat össze nem kavarjuk.
Nem tudjuk, a másik is ennyire érzi,
Nincs mértékegység, mi ezt pontosan méri.

Két gyerek ül a libikóka aljában,
Várja, hogy sorra kerüljön a hintában.
S a hinta már nyikorog kényesen,
Nincs ki komoly tizenöt évesen.
Csak két gyerek vagyunk az ugráló várban,
Hol lent, hol fent elveszve a nagyvilágban.
Két gyerek vagyunk a homokozóban,
De a homokvár már összeomlóban.
De az se lesz baj ha összedől,
Építünk újat, szeretetből.
S ha kiszáradna egyszer a homok,
Én majd ások új, nedves anyagot.
Mert én hiszem, hogy két szerelmes gyerek,
Felépíthet egy világegyetemet.