Nélküled nem lennék csak önmagam árnyéka,
És szűntelenül, állandóan, vágynék a
Simító kezedre, puha bőrű arcomon,
És most a neved szívembe karcolom

Mert te ott benne örökké élnél,
Vigyázó szemeim miatt, sosem félnél.
Képzeletben mindig fogom a kezedet,
De nem tudom mikor szeretlek eleget.

Nem akarlak túlságosan szeretni,
Csak arra vágyom hogy halljalak nevetni.
És tudom, egyedül is élni kell az életet
De nélküled nem érzem hogy élhetek.

Úgyhogy kérlek, kérlek ne hagyj el
Ha pedig zuhanok, kezemet kapd el.
Mert nem akarok társ nélkül létezni.
És hát, miattad kezdtem el újra érezni.

Izzó parázs helyett már tűz lobog
Ahogy a szerelem az ajtómon kopog.
Váratlanul, de boldogsággal felruháztál,
Nem tudom, ezért kézdezem eddig hol voltál?

Talán mindegy is, nem igazán számít
Csak az, hogy az élet mellém állít.
És mindig, állandóan arra kérlek.
Ha teheted, sose hagyj el végleg.