Tudván szerelmed mély és múlhatatlan
Makacs, s ellene mit sem tehetsz,
Tűzbe futsz, hogy megmenthesd, kútba ugrasz, ha kéri,
Azért, akit szeretsz.

Messziről szólongat egy hang,
Bizonygat, Ő a mindened.
Nélküle életed mit sem ér,
Ti ketten együtt vagytok egy.

S az érzés mindent elsöpör,
Elfeleded a múltat és a jövőt,
Lelki szemeid előtt lassan,
Nem látsz mást csak Őt.

Füledben egyre,
Elhangzott szavai szólnak,
Hozzá van köze,
A világon minden jónak.

Felkelni reggel hajnalban,
Lefeküdni késő este,
Mintha minden, amit teszel,
Az ő érte lenne.

És ez mégis viszonzatlan.
Annyi komoly érzés.
Annyi el nem hangzott szó
És annyi szörnyű kérdés.

Melyet felteszel nap mint nap,
De megválaszolatlan.
Ha ott van, miért csak te vagy akkor
Nyughatatlan?

Miért csak te szíved dobban úgy,
Mintha ki akarni esni?
Miért csak te akarsz mindig,
A másik után lesni?

Miért csak te vágysz mindig
Mosolygása után?
S miért csak te ámulsz el,
Szeme csillanásán?

Miért csak te látod benne,
A reményt, a boldogságot?
Miért nem vagy több számára,
Mint más, átlagos lányok?