Tavaszi virágok illatát
hord szerte a szél
szerelem, mint pillantás
sosem lesz az enyém.

Volt lány nem egy-kettő
megdobogtatta a szívem
de nem meglepő
egyedül maradtam itten.

Mint vérvörös rózsa
fehér, kietlen tájon
egyedül hanyatlódva.
Tövise meg ne bántson!

Egyesek csodálják,
mások letépnék,
de az ostobák
a sérüléstől félnek.

Sajnos a szép szirmoknak
fájdalom az ára.
Itt hagytak bánatomba
sose lelek párra.

Addig leszek az avarban
míg eső s hó legyőz
leroskadok magamba
s a magányban eltűnök.

Fagy ér csontomig,
s vérszag gyötör.
Ajkam nem fog csókolni,
szívem s lelkem összetör.