Mint csillag az égen, hogy szeresselek téged,
Oly temérdek sok az érvem.
Tátongó üresség, nyári hűs éjszaka ölel körbe,
Józaneszem veszett el a felszálló ködben.
lehullva fénylő csillag szeli át a korom vásznat,
a hiányod, hosszasan várat.
Tejút rajzol ívet a végtelen síkba, önmaga
fest mosolyt tiszta arcodra.
Lágyan fonja óvó karjait
fölénk, minden vihart elcsitít.
Ezernyi bolyongó villódzó gép a látképbe lép, s megzavarja azt,
mint engem, ahogy elvakít, mit magadból megmutatsz.
Éjféltájt a Hold képe tárul elém, elvarázsol,
velem mily remekül játszol.
Soha vissza nem térő látvány, pillanatnyi szikra, ahogy kívánságom írom ajkaimra,
vágyom Rád, édes hangodra, mámorító illatodra.