Mi nem veszünk össze, mi vitatkozunk
Elveszett és kopár vidékemre utat hozol
Mikor átjövök hozzád mérges gőg helyett
Összebújva fekszünk a puha szőnyegen

Megpihensz. Figyelem minden kis rezdülésed
Mocorogsz. Fejemben nyugtató, és fáradt hangod éltet
Minden kis mozdulatod útján vezet az út, puha textil hegyek
Egy hosszú nap után, melletted én is megpihenek

Kézből folyó homokszemcsék finom lepergése
Langyos vizű folyó, selymes érintése
Parton futó nyárfák, hangos susogása
Elvesztem magam a mélyülő nyugodtságban

Felriadsz hirtelen, rossz álmok dúltak
Hallom halk hangodat, és hozzámbújsz jobban
Ártatlan kis arcodat belém temetkezed
Magam felé húzlak, s érzem hogy remeg kezed

Vissza alszol szép lassan, mint édes méz folyása
Beleengeded magad halk álom légporába
Magunk fölé nézek, s miközben alszol átkarollak
Suttogom hogy szeretlek, de már az árva holdnak

Elkapnak a gondolatok, csendben zajló szenvedés
Mikor a tér láncai között mozogni nem merek-
Hirtelen azon kapom fejem, s már csak azon tördelem
Hogy megint a földön fekszünk, azon a puha szőnyegen