Ahogy fekszem kényelmetlen ágyon,
Fejemben duruzsol a fájdalmas káosz.
Tépjék ki a húsomat, szedjék szét testem,
Gyalázzák meg sebzett lelkem,
Oh, de kérlek téged Istenem,
Védd meg vérző szívemet!

Légy velem kegyes,
Ha az idő eljő mélyre fektess,
Nyíljon majd rajtam fehér virág,
Egyik fele édes boldogság,
Másik keserű búslakodás,
Kedvesemnek add minden szirmát.

Szerelmem, hozzád majd visszavágyom,
Ez minden megmaradt álmom,
Még egyszer a karjaidban pihenni,
Bánatom a válladon elsírni,
Boldogságom, jó világom átadni,
Időtlen szeretni…

Dobbanjon hát még egyet az a szív,
Hadd adjam kezedbe azt a virágot,
Hadd érjen át rajtad a karom,
Hadd lássam az arcod,
Maradjon csak egy napom,
Még azt is neked adom.

És majd, ha virágom elhervad,
A szívem egy utolsót dobban,
Utoljára még megsiratlak kedvesem,
Mielőtt magamat a hűvös földbe temetem.
Még akkor se tépjék ki szívemet,
Majd azután is hadd szeresselek.