Szürke gomolyfelhők lepik el az eget,
A fákon, a ligetben egy madár sem dalol,
Unalmas az állandó a Valami nélkül,
Mit senki sem ért, mégis mindenki keres
és akar, szinte vadul.

De várj, nézd!- az én gerlém repül erre
Elűzi a hideg felhőket és napsugarat hoz helyére.
Egyre csak száll felém, én tárt karokkal várlak!
Semmit sem akarok csak téged, élni a mának!

De várj!- az én gerlém most továbbrepült.
Rám sem hederített, szárnyait gyorsan csapkodva
Elvitte a napot, az egész ég kihűlt.
Én meg csak állok búsan és nézek utána.

Ez a Valami, ami meghódította az egész lényem,
Vihar és Vágy, vad viaskodás
A szemedbe nézve kiteljesül az egész világ
Mégsem vagy az enyém, mi lehet a hibám?

Tán nem elég a szerelmem, vagy én magam nem vagyok az?
Egyetlen csókodért pedig lehoznám a csillagokat
Az égboltról, mely úgy ragyog mint két szemed világa.
Szerettelek, szeretlek és foglak is, de úgy érzem hiába.

Nem vagy az enyém és őszintén hiányzol,
Lelkem bársonyos volt de te örökre meggyűrted,
Pedig gyönyörűszép tarka is lehetne ezeregyféle virágtól
Miket csak te tudsz elhozni számomra.
Egyszerűen nem tudom, mi lehet szívednek zálloga.

Hiszem és remélem, hogy a Tavasszal te is visszatérsz,
És most nem repülsz tovább.
Megpihensz óvó karjaimban és elhiszed,
Hogy én mindig, de mindig vigyázok terád.

Addig is ég veled, drága Gerlém,
Galambom, egyetlen Rózsám!
Túlélem a szürke eget is érted, ha kell
örökre várok is csendben.

Csak várok, amíg ütött az utolsó órám.