Végig folyik eső cseppje apró levélen,
Hol a nap sugara fel-fel csillan gyengéden.
De nézd, oly szomorú felhők könnyei ezek,
Mik bánatból, csalódásból kell szülessenek.

Búskomor, szürke bárány sereg gyülekezik,
Majd hatalmas, háborgó vihar kerekedik.
Azért ejt majd a zivatar dühös könnyeket,
Hogy enyhítse az égő és vérző sebeket.

Tűrte ahogy tűz emésztette zöld erdőit,
Háborús katonák taposták virágait.
Olaj és szemét lepte el a tengereket,
Képtelen már gyógyítani a gyötrelmeket.

Elnyomni a fájdalmat amit az ember ejt,
Aki förtelmes titkokat szőnyeg alá rejt.
Sok szép mesével vakítják meg szemeidet,
Arany lepellel takargatják bűneiket.

Neked kell halld ha fel sír a föld kínjában,
Kezedet nyújtani lángokba érte halálban.
Akarom, együtt legyen bennünk elég erő,
Tőlünk legyen majd egy napon zöldebb a jövő.