2050
„Sajnos elérkezett az az idő, amikor már nem sok mindent tehetünk. Egyszerűen nem tudjuk visszafordítani az eddigi környezetszennyezés romboló hatását. A fókák pár éve teljesen kipusztultak, mára elpusztult az utolsó jegesmedve is. A sarkokon alig van jégtakaró, aminek következtében drasztikusan megemelkedett a tengerek vízszintje. Az alacsonyan fekvő tengerparti településekről megkezdődött a lakosság kitelepítése.
A globális felmelegedés következtében a tengerek és óceánok vize felmelegedett, teljesen kipusztultak a korallok, ez pedig kihatással van a tengerek teljes élővilágára is. Nemsokára komoly élelmezési gondokkal kell szembenéznünk.
Az óceánok felmelegedése miatt a világ számos részén egyre hevesebb esőzésekre, nagyobb szelekre és viharokra lehet számítani”. - hallatszott át a nappaliból a TV hangja. Ádám az asztalánál ült, éppen a matek házi utolsó feladatánál tartott. Gyorsan megcsinálta, majd eltette a füzetét és a tankönyvét. Lehajolt, kihúzta az asztala alsó fiókját és kivette az időgépét, ami pont úgy nézett ki, mint egy közönséges karóra. Ádám édesapja tudós volt, de sajnos egy szerencsétlen baleset miatt pár éve meghalt. Ő kezdte el építeni az időgépet. Ádám gyerekként rengeteg időt töltött vele, szerette nézni, ahogy dolgozik. Ámulattal hallgatta édesapja magyarázatait, mit, hogyan és miért csinál, és meg is értette őket. Édesapja halála után megfogadta, hogy mindenképpen befejezi az időgépet. Most 14 éves volt. Minden szabadidejében az időgépet szerelte, és most végre valahára elkészült! Az időgép azért volt fontos, mert bár 2050-ben az emberek nagyon óvták a Földet, nem termeltek szinte semmi szemetet, nem használtak műanyagot, de az eddigi szennyezés visszafordíthatatlan volt. Ezért Ádám édesapja kitalálta, hogy vissza kellene menni az időben megkeresni azt az évet, amikor még megállítható a környezetszennyezés és a globális felmelegedés. Ádám már többször átgondolta, melyik évekbe kellene visszamenni, de ezen az estén végre döntött. Elhatározta, hogy megnézi mi a helyzet 1980-ban, 2000-ben és 2019-ben.
-Ádám vacsora! – szólt anyukája.
Óvatosan visszatette az időgépet és a konyha felé vette az irányt. Észre sem vette, hogy az ablaka előtt egy fekete drón figyelte végig minden mozdulatát mindaddig, míg ki nem lépett a szobájából.
***************
Vacsora után gyorsan lefeküdt, de olyan izgatott volt, hogy este alig tudott elaludni. Úgy döntött ugyanis, hogy másnap iskola után fog visszautazni 1980-ba. Az iskolában is az időutazáson járt az esze, még a kedvenc óráján, a matekon is alig tudott figyelni. Szerencsére aznap csak 6 órájuk volt. Miután anyukája kocsival hazavitte az iskolából (mert busszal nem volt hajlandó hazamenni), már rohant is a szobájába. Kulcsra zárta az ajtaját, felvette az órát, visszatekerte a mutatót 1980-ra és várt. Hirtelen elsötétült minden, és ez elég hosszú ideig tartott. Már vagy 5 perce csak annyi történt, hogy koromsötét vette körül. Kezdett kétségbe esni, hogy vajon elrontott-e valamit? Aztán vakító fény villant, amibe belefájdult a szeme, émelygett a gyomra, hányingere lett. Mikorra már minden kitisztult körülötte, egy balatoni gyerektáborban találta magát. Éppen sorakoztak, a strandra készülődtek. A strandra érve minden gyerek azonnal rohant be a vízbe. Ádám érdekesnek találta, hogy délben hogyhogy nem kenik be magukat 50 faktoros napvédő krémmel, de amikor megkérdezte a többiektől furán néztek rá, azt sem tudták miről beszél. Rájött, hogy valószínűleg ekkor még nem volt olyan káros a napsugárzás, mint 2050-ben.
A strandon volt büfé, ott ugyanúgy lángost és hot-dogot lehetett kapni. A strandról hazafelé menet beugrottak egy boltba. A boltban Ádám elcsodálkozott, hogy semmiből nem volt olyan nagy választék, mint 2050-ben. Az üdítők üveg palackokban voltak, sehol egy műanyag és a fizetéskor sem adtak műanyag nylon táskát, sőt nem is lehetett venni.
Az utakon alig voltak autók. Ahogy beszélgetett a táborozó gyerekekkel megtudta, hogy inkább biciklivel vagy tömegközlekedéssel közlekednek. Nem ismerték azt a szót, hogy szelektív hulladékgyűjtés, de valahogy mégis azt csinálták. Az újságpapírokat mindenki gyűjtögette otthon és az iskolai papírgyűjtés keretében leadták. A kiürült üdítős üvegeket pedig visszavitték és pénzt kaptak érte. Vizet csapból ittak, buborékos ásványvíz helyett, pedig szódát csináltak.
Még egy ideig elnézelődött 1980-ban, de amikor már sötétedni kezdett visszament 2050-be.
***************
Amikor magához tért látta, hogy ennyi időutazástól már majdnem teljesen lemerült az időgépe, ezért rátette az apja által megépített töltőre. Még jó, hogy először óvatos volt és rövid ideig maradt – gondolta, mert az akkumulátor nem bírta volna tovább és ott ragadt volna a múltban. Erre azonban gondolni sem mert. Alig várta, hogy újból feltöltődjön. Hogy elüsse az időt, várakozás közben elkezdte ismételni az anyagot a földrajz témazáróra. Nem kellett sokat várnia, mert körülbelül egy óra múlva már használhatta is. Gyorsan beállította, cél: 2000!
***************
Amikor kinyitotta a szemét egy padon ült egy parkban. Körülnézett. 2000 nem sokban különbözött 2050-től. Az utak tele voltak autókkal, viszont azt azért észrevette, hogy nincsenek repülő elektromos autók. (2050-ben már leginkább azok voltak. Akkumulátorral működtek, és úgy néztek ki, mint egy hatalmas drón.) Tetszett neki, hogy a padokon ülő emberek úgy beszélgetnek egymással, hogy közben nem nyomkodják a telefonjaikat. Ahogy sétálgatott alig látott embert, akinek telefon volt a kezében, ha volt, azt is csak telefonálásra használta. Az internetes kutatásaiból tudta, hogy ekkor még kevés embernek volt mobil telefonja, de számára akkor is szokatlan volt a nyugodtan sétáló, beszélgető emberek látványa. Nézelődött még, de nem tapasztalt semmi olyasmit, ami felkeltette volna a figyelmét.
***************
2019-ben egy iskolai kiránduláson ébredt fel. Éppen dugóban ültek egy nagyvárosban. Rengeteg autó volt, mindegyik büdös füstöt eregetett, a levegő szürke volt a sok füsttől. Elvétve látott pár elektromos autót, de nem sokat. Örömmel gondolt arra, hogy nemsokára hazamegy és 2050-ben sem szmog, sem dugó nincs az utakon (bár sok más baj igen), mivel akkor már az emberek repülő autóval járnak, csak néhányan használtak igazi földön közlekedő elektromos autót. A buszon minden gyerek a mobiljával volt elfoglalva, rengeteg fénykép és szelfi készült, és ezeket azonnal fel is töltötték az Instagramra. Néha egy-egy csoport felnevetett, ami annak volt betudható, hogy ugyanazt a vicces üzenetet kapták meg. A múzeumba érve a gyerekek azonnal posztolták, hogy éppen hol vannak és senki sem a gyönyörű festményeket nézegette, hanem az érdekelte őket, hogy áll a hajuk, hogy sikerült az aznapi ezredik szelfi és hányan lájkolták a posztjukat. Amint kiértek a múzeumból észrevett egy plakátot, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy a július legyen egy műanyagmentes hónap. Ennek nagyon megörült, mert ez azt jelentette számára, hogy ebben az évben már vigyáznak az emberek a környezetükre. A többiek séta közben chipset rágcsáltak, aminek a zacskóját természetesen csak úgy eldobták menet közben. Ádám kezdeti öröme ezzel véget is ért. Amikor betértek egy boltba, rögtön látta, hogy a „műanyagmentes július” nem jutott el az emberek tudatáig, egymás után tépkedték a kis műanyag zacskókat, mindenki nylon szatyorba pakolt és kilószámra vitték a műanyag palackos üdítőket, vizeket. Az utca tele volt szeméttel, az emberek eldobáltak mindent. Kérdezte az osztálytársait, hogy ők szelektíven gyűjtik-e otthon a szemetet? Megtudta, hogy tulajdonképpen igen, vannak szelektív kukáik, de nem mindig figyelnek oda, hogy mit hova dobnak. Ádámnak világossá vált, hogy itt bizony nagy a baj, az emberek látszat-életet élnek, a lényeg, hogy a Facebookon és Instagramon tökéletesnek lássák őket.

***************
Amikor visszaért 2050-be visszatette az időgépet a fiókba. Hallotta, hogy valaki csönget. Leszaladt, kinyitotta az ajtót és látta, hogy Péter az, az egyik osztálytársa. Meglepődött, mert nem is voltak barátok, ezért nem értette mit akar tőle.
-Szia, Ádám! Tudod, matek órán egymás mellé ültettek minket…és amikor hazaértem és leckét akartam írni, nem találtam a tankönyvemet. Nincs véletlenül nálad? – kérdezte.
-Nem hiszem, de azért várj egy kicsit, megnézem. Addig gyere be! – mondta Ádám.
Felmentek a szobájába. Amikor Ádám elfordult és a táskájában kezdett kotorászni, Péter villámgyorsan kihúzta Ádám fiókját és elvette onnan az időgépet és a töltőjét.
-Nem találom sehol a könyvedet. Nem lehet, hogy az iskolában hagytad?
-De lehet, azért köszi, hogy megnézted. – mondta Péter és az időgéppel a zsebében villámgyorsan távozott.
***************
Pétert kiskora óta a nagybátyja nevelte, aki nem örült annak, hogy az emberek meg akarják menteni a Földet, mert ő pedig a gyárát és hatalmát szerette volna visszakapni. Péter szülei sosem voltak otthon, mert fontos munkájuk volt. Egy olyan műhold építését irányították, ahová át tud települni az egész emberiség, ha a Földön már lehetetlenné válik az élet. Péter a nagybátyjától folyton azt hallotta, hogy nevetséges, hogy mindenki környezetszennyezéssel, a globális felmelegedéssel, és a klímaváltozással foglalkozik. Családjának évtizedek óta egy hatalmas műanyag termékeket előállító gyára volt. Nemrég még a nagybátyja volt a tulajdonos, de a gyár ma már nem működhetett, hiszen az emberek már nem használtak műanyagokat. A gyár bezárásával a család teljesen tönkrement, elvesztették mindenüket. Nagybátyjának a gyár régen nagy hatalmat adott, de 2050-ben szegény embernek számított. Természetesen ez nagyon nem tetszett neki. Érdeklődéssel hallgatta Pétert, amikor pár éve elmesélte neki, hogy Ádám édesapja időgépet épít. Persze Ádám édesapja ezt a legnagyobb titokban próbálta tartani, de Ádám egyszer véletlenül elszólta magát az iskolában. Péter pont meghallotta, és mindent elmesélt a nagybátyjának, aki attól a pillanattól kezdve gonosz tervet forralt. Szerzett egy kém-drónt, amit arra programozott be, hogy folyamatosan figyelje az időgép építését, és vegyen fel mindent videóra. Mindent tudni akart, mikor lesz kész az időgép, hol tartják, mikor lesz az első teszt, működik-e? Eddig nem tudta, hogy annak idején miért zárták be olyan hirtelen a gyárát, de most már sejtette, sőt biztosan tudta, hogy az időgép az oka. Úgy gondolta, hogy Péter már elég nagy, ezért elmondta neki, hogy az a terve, hogy megakadályozza Ádám időutazását. Ha ez sikerülne, akkor nem zárnák be a gyárát, és továbbra is nagyon gazdagok lennének. Pétert nem kellett nagyon győzködni. A világon mindennél jobban vágyott arra, hogy mindene meglegyen.
***************
Vasárnap, tanulás után Ádám leült és elgondolkodott a látottakon. Járt az agya, hogyan lehetne megállítani a környezetszennyezést. Rájött, hogy a környezetszennyezés már ezeknél az éveknél sokkal korábban elkezdődött, hiszen az emberek szemetelése egy dolog, de ott van a gyárak, üzemek környezetszennyezése, ami hatalmas méretű. Abban azonban biztos volt, hogy az emberek a környezetszennyezés káros hatásai ellen leginkább 2019-ben kezdenek valamit tenni. Valahogy hatnia kellene az emberekre, hogy figyeljenek oda még jobban, és persze be kellene zárni a műanyag gyárakat is - gondolkodott. De vajon mit csináljon, hogy tud beavatkozni a jövőből? Ekkor beugrott neki a Facebook…. Igen! –kiáltott fel. Felpattant a székéből és vette volna elő az időgépet, csakhogy az eltűnt. Ádám szörnyen megijedt. Nem is értette, hova tűnhetett, hiszen a szobájába csak az anyukája jött be …..és Péter. Péter! Hát persze! Hirtelen az eszébe villant, hogy hiszen látta is, amikor Péter az iskolában eltette a könyvét, tehát az csak egy ürügy volt, hogy átjöjjön hozzá és ellopja az időgépet. Kirohant a szobájából és meg sem állt Péterék házáig. Amikor megérkezett feltűnt Ádámnak, hogy nyitva van egy ablak. Figyelemelterelésből megnyomta a csengőt, aztán gyorsan átmászott a kerítésen, beugrott az ablakon és már a házban is volt. Azonnal keresni kezdte az időgépét. Kihúzott pár fiókot, de nem találta. Hallotta, hogy Péter visszajön. Szerencsére sikerült még időben elbújnia az ágy alá. Onnan látta, hogy az időgép Péter kezében van. Péter a szobába érve kihúzta az egyik fiókot, vigyázva beletette az időgépet, majd kiment. Ádám kibújt az ágy alól és gyorsan magához vette. Sajnos pont ekkor jött vissza valamiért Péter. Ádám nagyon megijedt. Péter az óráért nyúlt és elkezdtek civakodni rajta. Egyikük véletlenül benyomott egy gombot…
***************
A földön feküdtek…a múltban. Ádám ránézett az időgépre.
-Mi az? – kérdezte Péter, mert látta, hogy Ádámnak elsápadt az arca.
-Az időgép lemerült.
Feltápászkodtak. Leültek egy padra és megvárták, hogy egy kicsit megnyugodjanak és tudjanak gondolkozni.
-Miért loptad el az időgépemet? – kérdezte egy idő után Ádám.
- A nagybátyám akarta. Rájött, hogy miattad zárták be 2019-ben a gyárát és meg akarta akadályozni.
Egy ideig csendben voltak, majd megint Ádám szólalt meg:
-Hát először is, szerintem ki kellene derítenünk, hogy melyik évben vagyunk.
-Hogyan csináljuk?
-Ez egyszerű. Bemegyünk az első élelmiszerboltba, és megnézzük, milyen dátum szerepel a kajákon.
Kiderült, hogy 2030-ban vannak.
-Tudom már, hogy hogyan fogunk hazajutni. – kezdte Ádám. 2030-ban apukám 34 éves, mivel 40 éves volt, amikor én születtem. Az időgépet ugyan később kezdte el építeni, de úgy emlékszem, hogy terveket már egész fiatal korában készített, vagyis meg kell keresnünk őt, és az ő segítségével biztosan hamar megépítjük a töltőt és gyorsan hazajutunk.
-Hát, nincs más választásunk, annyi biztos – mondta Péter.
Ádám szerencsére tudta, hol lakott apukája, mielőtt a jelenlegi házukba költöztek. Elindultak. Az útjuk az állatkert felé vezetett. A kerítés mellett olyan állatok kaptak helyet, amelyek életveszélyes állapotban kerültek az állatkertbe. Mindegyik ketrecénél egy fénykép volt, ami azt mutatta, milyen állapotban voltak, amikor rájuk találtak. Péter elkerekedett szemekkel figyelte ezeket a képeket. Még sosem látott ilyeneket. Az egyik képen egy teknős volt, aminek a teknője nem fejlődött ki rendesen, mert kiskorában belebújt valami műanyagba és az elszorította. Aztán látott sirályokat, fókákat, gólyákat akiknek szintén műanyag tekeredett a nyakuk köré. Látott fényképeket vízben medúza módjára lebegő műanyag zacskókról, tengerpartokról, amelyek tele voltak műanyag hulladékkal, és olyanokat is, amelyek bemutatták mennyi műanyag szemetet találtak egy elpusztult bálna gyomrában. Kérdőn nézett Ádámra:
-Ez a szörnyűség tényleg valóság?
-Sajnos igen. – mondta Ádám. Érted most már miért fontos, hogy ne használjunk műanyagokat?
-Azt hiszem igen. És…..nagyon szégyellem magam a nagybátyám miatt. – mondta szomorúan.
Szerencsére gyorsan megtalálták Ádám apukájának a házát. Ádám bekukucskált az ablakon, látta, hogy apukája az íróasztal fölé görnyedve dolgozik valamin, a szobában a földön pedig összegyűrt papírgombócok hevertek. Szeme megtelt könnyel, mert rájött, hogy mennyire hiányzik neki az apukája. Összeszedte magát, és becsöngetett. Még nem tudta mit fog mondani. Édesapja ajtót nyitott. Tetőtől talpig megnézte a fiúkat, majd a pillantása Ádám csuklóján állapodott meg, ahol az időgép volt. – Hát megcsináltam?!? Tényleg megcsináltam?!? – kiáltott fel. Rögtön tudta, ki állt az ajtóban. Megölelték egymást és Ádám elmesélte a történetüket, persze elhallgatta, hogy apukája egy balesetben meg fog halni. Az volt a szerencséjük, hogy a töltő ekkor már készen volt, csak az időgéppel nem boldogult ekkor még sehogy sem az apukája. Gyorsan feltöltötték az időgépet, és elbúcsúztak. Péterrel egyetértésben nem 2050-re állították a dátumot, hanem 2019-re, hogy véghezvigyék a tervüket.
***************
2019-be érkezve egy percig sem késlekedtek. Annak ellenére, hogy 14 évesek voltak, mindketten nagyon jól értettek a programozáshoz. Rögtön írtak egy olyan programot, amely mindenki Facebook profilképe mellé feltöltött egy skálát. Amikor beléptek az emberek a Facebookra a program aktiválódott. A skála azt mutatta meg, hogy kinek mekkora az ökológiai lábnyoma. Az emberek hamar rájöttek, hogy ez a skála a valódi értéket mutatja, ezért akinél zöld volt (és sajnos ezek voltak kevesebben) elégedetten dőlhettek hátra, viszont akiknél piros volt gyorsan elkezdtek azon munkálkodni, hogy nekik is zöld legyen, ugyanis elég nagy szégyen volt, hogy mindenki látta, hogy ők nem tesznek semmit a környezetszennyezés ellen. Hatalmas szemétszedő mozgalmak bontakoztak ki, a műanyag termelést csökkentették, több gyárat is bezártak (így Péter nagybátyjáét is), rengeteg fát ültettek, tisztább lett a levegő és az emberek is boldogabbak lettek. Ádám és Péter elégedetten állította be az időgépen a 2050-es dátumot, de Péter előtte titokban a messengeren elküldött egy üzenetet a nagybátyjának. Ez az egy szó állt benne: „újrahasznosítás”
***************
Visszatérve 2050-be, a földrajz teremben, földrajz órán találták magukat. Egymás mellett ültek. Mindketten szerették a földrajzot, de most eléggé nehezükre esett figyelni. Kiosztották a dolgozatokat. Ádám annak ellenére, hogy rengeteget tanult, és mindent kérdésre válaszolt mégis idegesen ült, hányas lesz neki. Az elsők között kapta meg a dolgozatát, hibátlan, ötös lett. Miután mindenki megnézte a dolgozatát, tovább mentek az anyagban. Elkezdték tanulni az éghajlati öveket és azok jellemzőit. Ezen a mostani órán a tanár a hideg éghajlati övezetet kezdte el bemutatni. Nem igazán figyeltek, mindegyikük gondolatai máshol jártak. - …és a tengerben élő halakat megeszik a fókák, a fókákat pedig a jegesmedvék – hallották a tanár szavát. Hirtelen mindketten felkapták a fejüket, mintha álomból ébredtek volna. Kicsit azért még kábán, de annál boldogabban néztek össze: - Sikerült! – suttogták egymásnak, és a pad alatt kezet ráztak.
***************
Suli után rohantak haza. Péter először alig ismert a házukra, valahogy szebb és nagyobb volt, mint amikor eljött. A szülei mosolyogva várták az ajtóban.
–Hát ti hogyhogy itthon vagytok, és hol van a bácsikám? -kérdezte.
–Beteg vagy Péter? – kérdezte az anyukája, hiszen itthonról dolgozunk. Nem emlékszel? Apád tervezi az újrahasznosított táskákat, én meg a ruhákat. A bácsikád pedig tárgyalni ment, hogy milyen új logója Iegyen a gyárnak most, hogy már újrahasznosított ruhákkal is foglalkozunk.
***************
Ádám rögtön a szobájába sietett, hogy a töltőre tegye az időgépet, hátha nemsokára megint szüksége lesz rá. Apukája dolgozó szobája előtt elhaladva fura dologra lett figyelmes. A földön mindenütt összegyűrt papírgombócok hevertek. Hirtelen nagyot dobbant a szíve. Ebben a pillanatban apukája lépett oda hozzá: - Már meg is jöttél? –kérdezte. Ádám válasz helyett odarohant hozzá és a nyakába ugrott.